Panelek mögött

Losonczy Attila novellagyűjteménye a maga szűkszavúságában, végtelen fegyelmezettségével és empátiájával, hiúság nélküli emberszeretetével ritka értékű kötet. Megkapó tömörségű, olykor finoman ironizáló, versközelien gyémántcsiszolású kisprózájában feléleszti a szépirodalmi szociográfia műfaját. Kötetének egyik legidőszerűbb darabja a Csend-(elm)élet, amelyről eszünkbe jutnak az elmúlt másfél év kínjai: "A csend félelmetes. Oly síri. Ráébreszt önnön magányunkra és kisszerűségünkre. Félünk-rettegünk tőle, ezért kapcsolunk be tévét-rádiót otthon... ezért tömködjük be fülünket az mp3 fülhallgatójával, nehogy véletlenül észleljük önmagunk csendjét." A szerző szereti ugyan embertársait, de azért gyakran alkot csattanós kis paródiákat is: többek között az Entellektüel népkonyhák helyezkedő, törtető írócskáiról, a Forgatáson nyűglődő statisztáiról, vagy éppen a Foglyokban felbukkanó, egyáltalán nem nagymamás szendvics- és tortafaló hölgyekről. És igazi vándormotívumként, arról a kétszer - Napirend, Gondtalanok - felbukkanó, idős házaspárról, akiknek a Lajcsi-féle kisbolt, illetve egy igazi kricsmi olcsó szeszei kínálnak megváltást. Összefoglalva: jólesik napjainkban egy ilyen, tengerszem-tisztaságú kötettel találkozni, amelyben még egy mulatságos sakkfigura-dramolettet, a Ha a bábuk beszélnéneket is kihallgathatunk... Petrőczi Éva *** A szerzőről: Budapesten születtem 1975-ben, jelenleg is itt élek. Történeteket azóta írok, hogy írni-olvasni megtanultam. 2009-től rendszeresen jelennek meg írásaim különböző folyóiratokban és antológiákban. Számos műfajban alkotok, a történelmi és a fantasy tartozik a kedvenceim közé (utóbbinál használom a Cyrus Living-stone álnevet). A Hollószárny a félhold felett (In: A holló évszázada. Szerk.: Bíró Szabolcs. Dunaszerdahely, 2013.) c. novellámból 2016-ban rádiójáték készült. *** Részlet: "A népkonyhának már a gondolata is kínos az entellektüel számára. Elvégre milyen jogon nevezi magát értelmiséginek, aki képtelen fenntartani magát, és még a kultúrára sem futja? Tanult emberek, több diplomával, alacsony fizetéssel? Ki érti ezt? E fenti anomáliára mindig születnek - általában kormányzati ciklusonként eltérő - magyarázatok, ámde, mint tudjuk, szavakkal nem lehet üres hasakat megtömni. Netán mégis? Ne feledkezzünk meg az ún. bújtatott népkonyhákról, ahol a mindenféle értelemben kiéhezett értelmiségitásványvíz, pogácsa, szerencsésebb esetben minőségi borok is várják. Nevezetesen a kiállításmegnyitókon és a könyvbemutatókon. Eme exkluzív népkonyhák etikettje igen szigorú. Ami a színházlátogatásnál kötelező, az itt kerülendő! A népkonyhai rendezvényen a ruházat lehet elegáns, de semmiképpen sem márkás. A fodrásznak még a tájékára se tévedjünk, szoláriumozás, napozás pedig egyenesen tilos! Már a megjelenésünkkel, testtartásunkkal igazolnunk kell, nekünk itt helyünk van. Tátongó bevásárlószatyorral érkezni udvariatlanság, még akkor is, ha az elénk tálalt finomságok az aznapi reggelink, ebédünk és vacsoránk is egyben. A gyakorlott népkonyha-látogató mindig felkészül az adott író/költő vagy képzőművész munkásságából, és alkalmas pillanatban hozzászól a témához. Arra persze ügyeljünk, hogy a szereplési vágyunk őrlángon működjön. Persze elengedhetetlen, hogy végül összebarátkozzunk az est szervezőivel és a meghívott vendéggel. Amennyiben szeretnénk, hogy a kultúra asztaláról a jövőben is - lehetőleg ehető - morzsák hulljanak az ölünkbe..."