Hermesz pecsetje

1962-ben, tehat nyolc evvel ezelott kezdtem el irni ezeket mufajilag talan rapszodianak nevezheto, szabadhullamzasu koltemenyeket, es annak is jo harom esztendeje, hogy az egyes darabok - a kozben kibontakozott terv alapjan - osszealltak azza az egyseges vallomas-ciklussa, amelyet e kis kotettel kezeben tart az olvaso. A megjelenes tehat, kulonosen, ha elso elkeszult reszeit tekintjuk, szinte-szinte betartotta a horatiusi bolcs tanacsot, amely sokevi kivarasra inti a koltot, hogy elobb a mulo ido igazolja a mu ervenyesseget, es csak akkor keruljon olvaso ele, ha ujra eloveve sem tunik avultnak vagy gyorsan avulonak. A gyakorlo es gyakorlott iro, akinek a kolteszet a lelek unneploje, amelyben a legfontosabbnak tuno mondanivalokat kivanja maradandosag igenyevel kozolni, ebben a koltoi modszerekkel fogalmazott rapszodiaciklusban eddigi elete legfontosabbnak velt tanusagait, alanyian megfogalmazott vilagkepet probalt osszefoglalni. Es ez alighanem indokolja is a kivarast, amig az ido probaja felhatalmazta, hogy kozzetegye elete alapelmenyeinek lirai vetuletet. (Hegeds Gza)